A GEKE KLUBRÓL
A Germinal Kulturális Egyesület (GEKE) 2006. elején jött létre egy baráti társaságból. A tagok jelentős része valamilyen alkotó tevékenységgel foglalkozott ezt megelőzően is, a motiváció tehát adott volt. Azt a célt tűztük ki magunknak, hogy a saját alkotómunkánkat segítsük egy szervezet keretein belül, illetve a köz javára szervezzünk programokat is: előadások, kiállítások, művészeti napok (iskolásoknak pályázati lehetőség a megmérettetésre, bemutatkozásra), szabadidős programok (nyári alkotótáborok fiataloknak).
Mindannyian dolgozó emberek vagyunk, tehát munka mellett, szabadidőnkben foglalkozunk a fent említett tevékenységekkel, amit azért is tartunk szerencsésnek, mert így mindvégig megmaradt a részvétel önkéntes jellege (nincs főállású munkatársunk), mindenki szabad akaratából, kedvtelésből vesz részt az Egyesület életében, emiatt is szoktuk magunkat "hobbiegyesületként" is definiálni.
A csoport baráti jellege sem változott az évek múltán, rendszeresen találkozókat szervezünk, minden aktív tagunkat a születésnapján saját készítésű, kreatív ajándékkal lepjük meg, illetve hagyománnyá vált a "GEKE karácsony", ahol mindenki az általa előzőleg kihúzott tagnak saját készítésű ajándékot ad, ezzel az egymásra való odafigyelésre és az anyagiasság kizárására törekszünk.
A Germinal Kulturális Egyesület 2011. május 04-én hivatalosan megszűnt, azóta klubként működik a szervezet.
Gadóczy József
a GEKE Klub
elnöke